Nava Vraja Mandala Parikrama 2009
Gaura Sakti das, 2009 July 17
Az idei évben immár harmadszor került megrendezésre a Krisna-völgyi parikrama. A bhakták sok szép szent helyre látogattak el a három napos rendezvény során és az előkelő vendégeknek köszönhetően fülbemászó, és szívhez-szóló nektári történeteket hallhattak Krisnáról és társairól.

Az eddigiekhez képest a mostani parikrama abban különbözött az előző kettőtől, hogy ez már egy nemzetközi jellegű rendezvény volt. Ettől kezdve és ezentúl a parikramák nemzetköziek lesznek, melynek során a világ minden tájáról szeretettel várjuk a bhaktákat. A kiemelt vendégek, Srila Lokanatha Swami, Srila Niranjana Swami, Srila Bhaktivaibhava Swami és Srila Sivarama Swami mellett már most is számos bhakta érkezett hozzánk Angliából, Horvátországból, Szerbiából, Csehországból, Szlovákiából, Oroszországból, Németországból…


A program egyik különlegessége az a Harinama volt, amit a bhakták a faluban tartottak. Ilyen mód a somogyvámosiak is kaptak egy kis ízelítőt az Úr Caitanya világszerte elterjedt mozgalmából.


Mivel az idei év igen fontos a gaudiya vaisnavizmus és ezen belül a magyar közösség szempontjából is, hiszen ebben az évben ünnepeljük Sri Caitanya Mahaprabhu, Srila Prabhupada és Srila Sivarama Swami sannyasa rendbe lépésének évfordulóját is, ezért ennek jelentőségéről szintén hallhattunk a reggeli előadásokon.


Ha a beszámoló alapján te is kedvet kaptál a parikramához, akkor sok szeretettel várunk a jövő évi rendezvényünkre.









2010 February 11 14:50
[...] Ugrás a cikkre… [...]