Vijnana látogatása Radhe Syamanál
Gaura Sakti das, 2009 July 29
A mai megbeszélésünk után átsétáltunk a templomba, ahol Kirtiraja prabhu és Sevita mataji várta Sivarama Maharajat. (more…)

A mai megbeszélésünk után átsétáltunk a templomba, ahol Kirtiraja prabhu és Sevita mataji várta Sivarama Maharajat. (more…)

Pár héttel ezelőtt forgatott Krisna-völgyben egy nagyon kedves hölgy, Fodor Katalin, az MTV Sokszínû vallás c. mûsorának szerkesztõje. Az Ökovölgy Programról szóló anyag mostanra szinte teljesen elkészült, és annyira tetszik Katalinnak, hogy az eredeti tervekkel ellentétben nem egy, hanem három részes anyagot (3 X 13perc) készített belõle!
A film várhatóan aug. 3-án, 10-én és 17-én kerül adásba.
(more…)

Az idei évben is megtartottuk az aratófesztivált, amely az önfenntartáshoz kapcsolódó egyik kiemelt ünnepélyünk. A fesztiválon Szabó Misi és Viko is itt voltak, az anyagból majd egy 13 perces kisfilmet készítenek. Miközben kaszáltunk a mellettünk lévő somogyvámosi falusi telken meg éppen egy kombájn aratott, úgy hogy lesznek majd érdekes képek a filmen.
(more…)

Az idei évben immár harmadszor került megrendezésre a Krisna-völgyi parikrama. A bhakták sok szép szent helyre látogattak el a három napos rendezvény során és az előkelő vendégeknek köszönhetően fülbemászó, és szívhez-szóló nektári történeteket hallhattak Krisnáról és társairól.
(more…)