Megünnepeltük a Rama Navami-t
Adi Radhika Dasi, 2008 April 14
Csakúgy, mint egy folyó vagy tenger hullámai, a Legfelsőbb Úr megjelenési formái is számtalanok és véget nem érőek. Köztük az Úr Ramacandra helyzete valóban különleges. Ő az, aki bemutatja nekünk a „dharma”-t, az igazságos és jóságos életvitelt. Ma van Rama Navami; vagyis az Úr Rama megjelenését ünnepeljük, aki a Treta-yugában jelent meg (kb. 2 millió évvel ezelőtt). A reggeli szertartás folyamán sokáig tartó tánccal dicsőítettük az Urat. Radhe és Syama olyan hangulatban volt, mint Sita és Rama; társaink nagyon szépen felöltöztették őket az ünnep alkalmából. Sivarama Maharaja kihangsúlyozta, hogy a mai nap különösen kedvező arra, hogy imádkozzunk az Úr Ramacandrához és elnyerjük a jóságából fakadó kegyét, amellyel szilárd alapon folytathatjuk a dharmikus életet.

Ma olvastam az origón: “Az év első két hónapjában a gabonafélék termelői átlagára jelentős mértékben, 77,2 százalékkal nőtt az előző év január-februárihoz képest. A zöldségfélék ára 10,9 százalékkal, a gyümölcsöké 59,2 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. A burgonya ára 8,6 százalékkal csökkent a tavalyi év első két hónapjában tapasztalt 110,6 százalékos növekedés után.” (teljes cikk 
Nagyon örömteli híreink vannak számotokra. Nemsokára, október elején egy új jövevény érkezik a családunkba. A kisbabánk már három hónapja lakik a pocimban. Két héttel ezelőtt csodálattal néztük az ultrahanggal készült képeket a közeli marcali kórházban. A baba eközben csuklott, ficánkolt, megfordult, de szerencsére az orvosnak sikerült lemérnie az adatait: – 54 mm, eleven és egészséges – mondta. A nagy és egyenes pocakom, valamint férfias dolgokra vonatkozó álmaim, sokakat arra engednek következtetni, hogy fiúgyermekről van szó. De én is hasonlóképpen érzek, úgyhogy várjuk ki a végét, és majd meglátjuk milyen meglepetést hoz majd számunkra maga a szülés. 





