Az india nagykövet látogatása Krisna-völgyben – Búcsú IV.
Adi Radhika Dasi, 2007 July 31
„Ott, ahol sok szeretettel viselik gondját ezer tehénnek, kétségtelenül elegendő eső hullik. A bölcs Bhargava szerint, a félistenek akkor tapasztalják a legmagasabb rendű örömöt, amikor látják, hogy a tehenek megfelelő védelemben részesülnek és kellőképpen szolgálnak ajándék gyanánt; így ez minden ember javára válik.”
Kashyapiyakrishisukti (Kashyapa értekezése a mezőgazdaságról), 312b-314a
Egy igen előkelő személyt láttunk vendégül a búcsú alatt, Magyarország indiai nagykövetét, Ranjit Rae Urat. Mialatt a férjem és én az esküvői szertartáson vettünk részt, a nagykövet ellátogatott a tehénistállóba és megnézte a különféle sátrakat a kirakodóvásárban. Amikor visszaértünk, éppen Sivarama Swamival beszélgetett az étteremben. Elmondta, hogy nagyon tetszett neki az istálló, dicsérve azt a tiszteletet és szeretetet, amit a teheneknek nyújtunk, valamint az istálló falait díszítő tradicionális, tehéntrágyával készített festményeket. (more…)

Nagyon sok képet készítettem és ma a Krisna-völgyi óvodás bemutatóról szeretnék pár sort írni, ami a búcsú legaranyosabb programja volt. A bal oldali képen, az a sárga színű épület az iskolánk, a távolban pedig a búcsú idejére ideiglenesen felállított parkoló látható, telis-tele autókkal. Az iskolától jobbra található egy új út, ahol egy „kisvasút” szállítja körbe a falunkban a turistákat.


Mindig nagy izgalom, hogy az arató fesztivál idején milyen lesz az idő. Pontosabban esik-e az eső. Idén ebből a szempontból szinte bármelyik napra eshetett volna az ünnep, hiszen eddig az egész év rendkívül száraz volt. Szóval ragyogóan sütött a nap, már reggel 8 órakor is, amikor a templomból elindultunk a murtikkal az aratás helyszínére.





