Új bocik születtek az istállóban
Adi Radhika Dasi, 2010 April 08
Priya születése után, még két borjú jött a világra az istállónkban; ez alkalommal két kis bika: Bala és Deva. Az a különleges bennük, hogy az édesapjuk Nandi, a zebu. Ebből kifolyólag vékonyabb és hosszabb lábuk van az átlagosnál, ezenkívül egy kis púpjuk is van. Amikor meglátogattuk őket éppen együtt pihengettek Priyával. Amint megérkeztünk egyből talpra ugrottak és elkezdtek játszadozni, ugrándozni. Mindannyian aggódtunk, amikor a játék közepette elkezdték egymást rugdosni a hátsó lábaikkal, de a végén csak megnyugodtak, amikor etetni kezdtük őket. Hladini is nagy gondossággal etette a bocikat.




Srila Prabhupada a következőket mondta harminc évvel ezelőtt:
Ma kaptuk a hírt, hogy a szeretett ökrünk, Tilak elhagyta ezt a világot. Végzetes betegsége több mint egy éven át kínozta, és ez idő alatt javarészt az istállóban feküdt. Egy gyakori betegség támadta meg, amely igen elterjedt a magyar szarvasmarhák között, szemrákja volt. Nagyon sok szeretetet kapott mindenkitől – az idelátogató vendégektől, a bhaktáktól, akik még Radhe Syama képét is kitették a fekhelye mellé, és Prabhupadától, akinek a japázását, Tilak több héten keresztül hallgatta. Az utolsó napjaiban, a bhakták kellemes kirtanákat is tartottak a közelében, és szerintük nagyon békésen viselkedett, figyelmesen hallgatva a szent dalok éneklését.







